Amerikai utazásom elsősorban a rokonaim újbóli meglátogatása céljából indult. Kezdetben. Mivel sajnos egy ilyen útazás összköltsége kb. félmilliónál kezdődik (repjegy+szállás+kinti költségek) ezért, sajnos a megvalósítás már 11 éve húzódik. Jó-jó ha nagyon akartam volna, akkor lehetett volna hamarabb is, de ha azt nézem kb. ennyibe kerül Teneriffe 2 hétre all-inclusive+autóbérlés. A lényeg mindig volt, és mindig lesz is helye szerintem ennyi pénznek. Ami komoly változást hosszta végre az idei évre az Las Vegas iránti évről évre növekvő vágyakozás. Persze nem voltam mindig komolyabb szerencsejátékos, és most sem nevezném magam annak. De 2006 elején elkezdtem a on-line pókerrel foglalkozni, köszönhetően Korda Gyuri bácsinak, nomeg egy Tóth Richárd nevű játékosnak aki 2. lett a WSOP egyik mellékversenyén...
Már tavaly évelején belekezdtem az utazás tervezésébe, de sajnos pénzügyi bizonytalanságok miatt (hú ez de jó kifejezés arra, hogy 2-szer tönkrement a pókertőkem, köszönhetően béna bankroll managmentem miatt) elmaradt. Tavaly december folyamán újra erőt vettem magamon, és végre sikerült előrelépnem annyira, hogy az utazás terve idén augusztusra megvalósításra kerül. És most térjünk akkor, az eddigi előkészületekre...:)
Repülőjegy:
Már január közepe táján nézelődtem lehetség a utvonalokat. Nem feltétlenül csak Las Vegasba, hanem LA-be is. Egészen jó ajánlatok voltak Londonon keresztül BA vagy AA légitársoságokkal, de sajnos sikerült mindről jól lemaradnom. Ebbe most nem mennék bele hosszasan, de lényeg az volt, hogy persze minnél olcsóbban szerettem volna utazni, és többször kellett visszamondanom a foglalást az időpont problémák miatt. (Egy fontos tanulsága volt a dolognak. Ha foglalsz előre olcsón, akkor az végleges legyen...)
Végül ez lett a végleges terv:
ODA:
DELTA AIR LINES - DL 99
SAT 08AUG BUDAPEST HU NEW YORK NY 1315 1720
FERIHEGY JOHN F KENNEDY
NON STOP TERMINAL 2B TERMINAL 3 DURATION 10:05
NON SMOKING
RESERVATION CONFIRMED- U ECONOMY
ON BOARD: LUNCH
EQUIPMENT:BOEING 767-200/300
DELTA AIR LINES - DL 733
SAT 08AUG NEW YORK NY LAS VEGAS NV 2100 0003
JOHN F KENNEDY MCCARRAN INTL 09AUG
NON STOP TERMINAL 3 TERMINAL 1 DURATION 6:03
NON SMOKING
RESERVATION CONFIRMED- U ECONOMY
EQUIPMENT:BOEING 757-200/300
Vissza:
DELTA AIR LINES - DL 726
FRI 21AUG LAS VEGAS NV NEW YORK NY 0655 1453
MCCARRAN INTL JOHN F KENNEDY
NON STOP TERMINAL 1 TERMINAL 3 DURATION 5:09
NON SMOKING
RESERVATION CONFIRMED- U ECONOMY
ON BOARD: FOOD FOR PURCHASE
EQUIPMENT:BOEING 757-200/300
DELTA AIR LINES - DL 98
FRI 21AUG NEW YORK NY BUDAPEST HU 2005 1130
JOHN F KENNEDY FERIHEGY 22AUG
NON STOP TERMINAL 3 TERMINAL 2B DURATION 9:25
NON SMOKING
RESERVATION CONFIRMED- U ECONOMY
ON BOARD: DINNER
EQUIPMENT:BOEING 767-200/300
Szóval Delta-ra esett a választás főképp az ár miatt mivel augusztus főszezőn (eh már most melegem van).
Szállás:
A jelenlegi utitervem szerint az első 5 éjszakát töltöm Las Vegasban, valamint a haza út előtti éjszakát. Hosszas booking.com keresgélés után döntöttem, hogy az első 5 éjszakát a Stratosphere hotleben töltöm